„Egyik hétfő délelőtt, Peti áll a ház előtt. Melyik útra lép? Komoly most a tét.” Ki ne ismerné fel a Bergendy zenekar Iskolatáska című slágerének első sorait. A dal múlt vasárnap este, több mint ötven évvel a születése után egy egészen más helyzetben játszott főszerepet: a legendás nóta a Hogyan tudnék élni nélküled? című film folytatásának utolsó forgatási napján szólalt meg a műhóval teli filmes, fenyőfaárus kulisszában. Ráadásul, ahogy az a mozis csodavilágban lenni szokott, még az a bizonyos Peti is jelen volt. Sőt, a Blikk is, lapunk ugyanis ott lehetett az utolsó forgatási napon.