Összesen 130 millió forint támogatást kapott otthonfelújításra és korszerűsítésre 65 bicskei család. Az idei programot a Hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberekért Közalapítvány közreműködésével hirdették meg, és 93 pályázat érkezett be, amelyek közül 65 felelt meg a feltételeknek. A nyertes pályázók egyenként 2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, amit jellemzően otthonaik korszerűsítésére, belső felújításokra és energetikai fejlesztésekre fordítanak. A támogatást elnyerő családok vállalják, hogy legalább öt évig Bicskén maradnak, erősítve ezzel a helyi közösséget.