Zöld susogások, fényes árnyalatok, bólogató ágzöldek néznek le bölcsen az emberre, házak vörös rendjére, mellettük lüktető autók a szürke kígyón markánsan tudatják, az urak járata mindenen át, most mellékesek, habár ütemük állandó háttérzörej, mint járőrök a természet rendíthetetlenségében, a virágok illatéterét nem tudják megbolygatni, áttörnek rajtuk a madárdalok is, mint fogaskerekek között át-átröppenő szöszök, néhány fecske élénk csivogással játszik a szélben, akár az örömüket lelő, életvidám gyerekek, dongók döngnek, mint a levegő fűszerei, sima kéken, felhőtaréjmentesen leng fent a nagy égóceán, meleg sugarak borítják be lábszáramat, egy csodás takaró a szélsóhajok kertjében, beleborzongok a tér üde világába, megvan benne a helyem, nyugalomdimenzió, csak létezem, egy kutya is besétál gazdájával a pillanatba, a legváratlanabb pillanatban tárul fel a teljes harmónia, akár egy gyöngyszem a kagylóban, és önti rám megújító léleknyarát, majd tovaszáll, de megmarad, mint egy ölelés, így érdemes a tovább és a miért, vendégpillangók a szürkegalamb nap nap utánokban.