Robert Ficóék az ellenzéknek akartak pofont adni, ami a magyarok arcán csattant
Hosszútávon okoznak károkat a kormány és a magyar közösség kapcsolatában.
Hosszútávon okoznak károkat a kormány és a magyar közösség kapcsolatában.
A volt amerikai elnök fia egyenesen „kígyófészeknek” nevezte a Zelenszkij által vezetett országot, de ezt valahogy néhány éve nem tette meg. Ezek szerint az összes többi hibát is látta, mégis ott mosolygott és támogatta az apját.
Még idén sok minden eldőlhet
A volt brazil elnök várhatóan egy hétig marad kórházban.
Hatalmas mennyiségű, helyenként két havi csapadék zúdult le, a villámárvizek és földcsuszamlások miatt vészhelyzetet hirdettek ki.
Jövő év elején debütálhat az újítás.
Mit gondolnak ma a fiatalok a karácsonyról, az ajándékozásról és az ünnepi szokásokról? Mi számít figyelmes gesztusnak, és mi az, amit inkább csak megszokásból csinálunk? Fiatalokat kérdeztünk arról, minek örülnek igazán, mit tartanak cikinek, és mely hagyományok azok, amik még mindig képesek lelkesíteni őket, vagy épp ellenkezőleg, nem látják értelmüket.
Sértőbb, mint gondolnánk?
Nagykarácsony napján különféle veszélyhelyzet adott feladatot a zalai tűzoltóknak.
Vaskos kötet a Mindenek hajnala – Az emberiség új története című könyv, ráadásul nehéz szöveg; ezzel együtt ajánljuk. Elgondolkodós ma a Matiné. The post Milliárdok életét változtatta meg egy ismeretlen nő first appeared on 24.hu .
Most of the traditions and superstitions that are still alive today are linked to Christmas, although many festive customs have by now partly or completely faded into obscurity – unfortunately, as many of them are quite amusing. The Christmas customs of the past were extremely rich and varied, with many different versions depending on the […] The post Forgotten Christmas Folk Traditions and Superstitions appeared first on Hungary Today .
Önzetlenül segítettek idegenek, ez az egyik legszebb gesztus.
A felmérések szerint a magyarok jelentős része nyaralni készül 2026-ban, és továbbra is azok az úti célok őrzik népszerűségüket, amelyek egyszerre kínálnak pihenést, kulturális élményeket és megfizethetőséget.
A gyerekek még mágikus világban élnek.
A gyerekek még mágikus világban élnek.
A gyerekek még mágikus világban élnek.