Romjaiból támasztották fel az egykori magyar vármegyeszékhely szecessziós ékkövét
A magyar kormánynak köszönhetően kapta vissza eredeti arculatát Szatmárnémeti ikonikus épülete.
A magyar kormánynak köszönhetően kapta vissza eredeti arculatát Szatmárnémeti ikonikus épülete.
Tavaly még sűrűbb volt az ünnep három napja: a katasztrófavédelem akkor 613-szor segített.
Paul Rudd annyira meglepődött, hogy még a kávéját is kiköpte.
2026-ban is érkezik a családi pótlék, mutatjuk, mely napokon lehet számítani az utalásra.
Toby Morton még augusztusban megérezte, hogy Trump beleveteti magát az intézmény nevébe.
Az amerikai elnök rövid időn belüli kapcsolatfelvételt helyezett kilátásba
Szántó Georgina korábban félt a retorziótól, most azonban áll elébe a következményeknek.
1985. december 27-én palesztin terroristák két európai reptéren gránátokat dobtak az izraeli és amerikai járatokra várakozók közé, majd tüzet nyitottak rájuk. Sokan meghaltak és megsebesültek, köztük izraeli miniturnéra induló magyar művészek is. Három terroristát elfogtak, egyikük a szabadulása után nyilatkozott a sajtónak, hogy mennyire megbánt mindent.
A legszegényebb településeken a legrosszabb a levegő minősége.
Közeleg az év véget, itt a számvetés, vagyis esetünkben inkább a számadás ideje - utolsó idei Forma-1-es kvízünkön kiderítheted, mire emlékszel a 2025-ös szezonból.
Miként került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel, és betegnek vagy egészségesnek tartotta-e őt a környezete? És hogyan telepedett rá költészetére a pszichoanalitikus értelmezések hagyománya?
Miként került kapcsolatba József Attila a pszichoanalízissel, és betegnek vagy egészségesnek tartotta-e őt a környezete? És hogyan telepedett rá költészetére a pszichoanalitikus értelmezések hagyománya? The post „Bolondnak kiáltjuk ki a legnagyobb költőnket, és ezzel magunkat zárjuk el a verseitől” – segített vagy ártott József Attilának a pszichoanalízis? first appeared on 24.hu .
Négy ember vesztette életét egy lavinában a Görögország középső részén található Vardúszia-hegységben, holttesteiket pénteken találták meg. Az áldozatok – három férfi és egy nő – maradványait a lábnyomaik közelében fedezték fel. A tragédia karácsony napján történt, amikor a túrázók eltűntek, és a mentőszolgálatok azonnal nagyszabású keresést indítottak.
Az év vége felé egyre több figyelmet kapnak a vadmozgások országszerte.
Igazi hó és kellő hideg sincs Hargita megye egyetlen sípályáján.