Ritka rózsaszín köd lepte el Magyarországot, azonnal találgatások indultak, mi okozta
Nem sokkal később az Egyesült Királyságra is lecsapott a jelenség.
Nem sokkal később az Egyesült Királyságra is lecsapott a jelenség.
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában. The post Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe first appeared on 24.hu .
Ezekről vesekárosító szokásokról sosem késő leszokni.
Egy alavita mecset volt a célpont
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában.
Érzelemdús találkozóra készül egymással a Liverpool és a Wolverhampton az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szombat délután, magyar idő szerint 16 órakor. Az Anfield stadionban ugyanis ott lesz a két klub egykori játékosának, Diogo Jotának az özvegye, Ruta Cardoso, és három gyermekük közül kettő, a 4 éves Dinis, és a 2 éves Duarte is. A két csapat először találkozik egymással a nyári szomorú események óta, mindkét szurkolótábor sajátjaként tekint a néhai focistára. A Liverpool ezzel a mérkőzéssel búcsúztatja ezt az évet.
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Engedéllyel tartott lőfegyverével akart önkezével véget vetni életének egy férfi Rácalmáson.
Brooklyn Beckham üzenetet küldött családjának.
„Megállapodtak a párbeszéd folytatásról” – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
A Bundestag védelmi bizottságának elnöke szerint a létszámcélokhoz kevés lesz a „vonzóbb” önkéntes szolgálat
Tanulsága nem sok van az alábbi történetnek talán csak annyi, hogy tudjuk, hogy a krumpli nemcsak a sültek vagy hamburger mellé fogyasztva csúszik jól.
Szokássá vált, hogy az év végén válogatást készítünk az évet legjobban jellemző vagy vizuálisan leginkább megkapó fotóinkból. Ezúttal a fotóriportereink ajánlanak egy-egy riportot az idei munkáik közül. The post Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből first appeared on 24.hu .
A csatornát korábban megvette az elnök jó barátja és új főszerkesztőt nevezett ki.
Az államtitkár elmondása szerint ezen kívül az építőipar, a hitelpiac és az ingatlanszektor is megmozdult.
Nagy változást jelentett be a cég.