Nem csak a nyugdíjasoknak jár a 14. havi nyugdíj
Megvan a teljes lista, hogy kik részesülnek belőle
Megvan a teljes lista, hogy kik részesülnek belőle
A 38 éves elkövető kést és vegyi anyagot használt a támadáshoz.
Győrfi Pál szerint az illegálisan beszerzett és otthon barkácsolt eszközök különösen veszélyesek, ezért inkább a trombita használatára ösztönözné az embereket.
Vásárhelyen idén is lett hó, pedig nem esett, de csináltak!
Szilvesztertől negyeikéig a bankkártyaelfogadás és a készpénzfelvétel is leállhat.
Peking szerint Washington beleavatkozott az ország belügyeibe.
Volt olyan épület, amelynek belsejében több mint egy méter magasan állt a sár.
Volt olyan épület, amelynek belsejében több mint egy méter magasan állt a sár.
Az elgázolt nő életét vesztette, az utasok jól vannak.
Négy egyedből 40 év alatt 170 lett.
Személyiségteszt: vajon te hogyan kezeled a konfliktust?
Zámbó Krisztián a saját tapasztalatain keresztül hívta fel a figyelmet a csodaszereket ígérő reklámok megtévesztő hatására. Az énekes egy videóban osztotta meg történetét, amelyben elmondta, hogy közel 40 ezer forintot költött egy fogyókúrás készítményre, amelytől azt remélte, hogy segít visszanyerni fiatalos alakját.
Titkos akcióval leplezték le a politikusokat, akik rendszeresen jogtalan előnyökhöz jutottak a törvényhozásban
Mondanunk sem, hogy 2025 milyen mozgalmas volt, amiben a hazai közéletnek is jócskán volt része.
Még tovább nyúltak a műtéti sorok az év elejéhez képest.
Jöjjön az év utolsó pénzhoroszkópja, mutatjuk, mit ígérnek Önnek a csillagok!