Negyedmillió ember járt orvosnál megfázásos tünetekkel a múlt héten
Beindult az influenza is, egy hét alatt 46 ezren jártak orvosnál erre utaló tünetekkel.
Beindult az influenza is, egy hét alatt 46 ezren jártak orvosnál erre utaló tünetekkel.
Keszthelyi kártyás sikerével ér véget az ultisok éven át tartó versenysorozata, a 11. Göcsej Kupa.
Jól látható négyzetméterár-csökkenést hozott a terézvárosi lakásoknál a 2026. január 1-jétől hatályos Airbnb-szabályozás. A kerület javára a budapesti átlaggal szemben fennálló árkülönbség a 2024-es ügydöntő szavazással kezdett látványosan zsugorodni, és mostanra majdnem teljesen elolvadt ez a kerületi prémium. A VII. kerületet is megkérdeztük a te
Vissza akarják kapni Zoltán holttestét.
Dunaújváros csütörtöki időjárás-előrejelzése: részletes összefoglaló a reggeli hőmérséklettől az esti időjárásig.
A MUKIK – Otthon a múzeumban című kiállítás a Kálvária utcai átmeneti szálló lakóiról szól. Bemutatjuk a tárlatot, és azokat is, akik nélkül nem jöhetett volna létre: embereket, akiknek egykor volt saját lakásuk, munkájuk, családjuk, szerelmük. The post „Örülnék, ha jobb lenne már végre” – múzeumba költözött az átmeneti szálló first appeared on 24.hu .
Brüsszel háborút, Magyarország békét akar.
Több tucat rakétával és 650 drónnal támadták az oroszok az ukrán energetikai infrastruktúrát.
Lehet, hogy kocsmasport, de lenyűgözi az embert.
Brassó a kultúra és a természet harmonikus találkozása.
Újabb súlyos támadás érte Ukrajna energiarendszerét: Oroszország december 24-ére virradó éjszaka rakétákkal és drónokkal csapott le. Az akció következtében több régióban megszűnt az áramszolgáltatás, és az egész országban áramkimaradásokra kell számítani. A hatóságok szerint a helyzet továbbra is rendkívül nehéz, a javítások folyamatosan zajlanak.
Egyelőre csak egy blokkot helyeznek üzembe.
Nagy pelyhekben esik, vajon meg is marad?
Az időjárás még szerencsésen is alakulhat az ünnepek alatt.
Az időjárás még szerencsésen is alakulhat az ünnepek alatt.