Robert Francis Prevost először ünnepli a karácsonyt XIV. Leó pápaként.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint már ma megérkezhet Moszkva válasza.
„Az öt személy cenzúrát próbált rákényszeríteni az amerikai platformokra.”
Dmitrij Kozak határozottan ellenezhette az Ukrajna elleni háború elindítását, ezért is vághatták ki állásfoglalásának ezt a részét az invázió előtti sorsdöntő ülésről sugárzott, élőnek hazudott közvetítésből. Kozak, aki döntő szerepet játszott a putyini rendszer kiépítésében, valójában nem volt egyedül a tiltakozással.
Dmitrij Kozak határozottan ellenezhette az Ukrajna elleni háború elindítását, ezért is vághatták ki állásfoglalásának ezt a részét az invázió előtti sorsdöntő ülésről sugárzott, élőnek hazudott közvetítésből. Kozak, aki döntő szerepet játszott a putyini rendszer kiépítésében, valójában nem volt egyedül a tiltakozással.
A tervezet immár nem írja elő az ukrán csapatok kivonását, erről beszélt Zelenszkij.
Az ajándékok már sok helyen ott lapulnak a fa alatt várva az ajándékbontás pillanatát és a következő napokban is sokan adnak, illetve kapnak majd különböző értékű meglepetéseket karácsonyra. Ebben időszakban a közösségi média oldalakon számos poszt születik ajándékba kapott jegygyűrűkről, gigatévékről, biciklikről és rollerekről, álló porszívóról,
Az Európai Unió vezetői az amerikai Joe Biden-kormány hatására katonai konfrontációba kezdtek Oroszországgal, pedig még 2022-ben megakadályozhatták volna az ukrajnai konfliktust – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök, megjegyezve, hogy az Európai Unió lényegében „belekeveredett az ukrán-orosz háborúba”. „2022 februárjában Európa dönthetett volna úgy is, hogy békemissziót küld Moszkvába és Kijevbe, és nem nyilvánítja saját háborújának […]
A 2026-os béremelések legnagyobb nyertesei elsősorban a kulturális ágazatban dolgozók.
Edzőként ő készítette fel a szovjet kalapácsvetőket
Beindult az influenza is, egy hét alatt 46 ezren jártak orvosnál erre utaló tünetekkel.
Keszthelyi kártyás sikerével ér véget az ultisok éven át tartó versenysorozata, a 11. Göcsej Kupa.
Jól látható négyzetméterár-csökkenést hozott a terézvárosi lakásoknál a 2026. január 1-jétől hatályos Airbnb-szabályozás. A kerület javára a budapesti átlaggal szemben fennálló árkülönbség a 2024-es ügydöntő szavazással kezdett látványosan zsugorodni, és mostanra majdnem teljesen elolvadt ez a kerületi prémium. A VII. kerületet is megkérdeztük a te
Vissza akarják kapni Zoltán holttestét.
Dunaújváros csütörtöki időjárás-előrejelzése: részletes összefoglaló a reggeli hőmérséklettől az esti időjárásig.