Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Engedéllyel tartott lőfegyverével akart önkezével véget vetni életének egy férfi Rácalmáson.
Brooklyn Beckham üzenetet küldött családjának.
„Megállapodtak a párbeszéd folytatásról” – jelentette ki Dmitrij Peszkov.
A Bundestag védelmi bizottságának elnöke szerint a létszámcélokhoz kevés lesz a „vonzóbb” önkéntes szolgálat
Tanulsága nem sok van az alábbi történetnek talán csak annyi, hogy tudjuk, hogy a krumpli nemcsak a sültek vagy hamburger mellé fogyasztva csúszik jól.
Szokássá vált, hogy az év végén válogatást készítünk az évet legjobban jellemző vagy vizuálisan leginkább megkapó fotóinkból. Ezúttal a fotóriportereink ajánlanak egy-egy riportot az idei munkáik közül. The post Az apácatornai kapuslegendától a Tátrában versenyző serpáig – fotóriportereink kedvenc képei 2025-ből first appeared on 24.hu .
A csatornát korábban megvette az elnök jó barátja és új főszerkesztőt nevezett ki.
Az államtitkár elmondása szerint ezen kívül az építőipar, a hitelpiac és az ingatlanszektor is megmozdult.
Két kategóriában is vannak a jelöltek között dunaújvárosi sportolók a Nemzeti Sport Gála szavazásán.
Nagy változást jelentett be a cég.
Négyszáz méter választja el állítólag egymástól a miniszterelnököt és a Tisza Párt elnökét.
Kevesebb lesz az eső, de továbbra is sárlavinák fenyegetnek Kalifornia déli részén, ahol az ítéletidő tönkretette sok ezer ember karácsonyát.
A 27 éves Sivert Guttorm Bakken olaszországi edzőtáborban vett részt, amikor a tragédia történt.
Arszenyij Konovalov titkos információkat adott át az Egyesült Államoknak.
A továbbajándékozás fenntartható és takarékos megoldás.